Akár kezdő vállalkozó vagy és szeretnél egyből profi megjelenéssel indulni, akár tapasztalt vezetőként szeretnél frissíteni a márkád arculatán, meg kell találnod azt a grafikust vagy webdesignert, akivel szívesen tudnál együtt dolgozni. A legtöbb ilyen együttműködés úgy indul, hogy egyeztetjük a közös munka lépéseit, hogy mi lesz a menetrend. Ezt a folyamatot szeretném lerövidíteni és megkönnyíteni, ezért ebben a cikkben összefoglalom mindazt, amit érdemes tudnod a közös munka előtt.
Minden vállalkozásnak megvannak a saját, bevált munkafolyamatai, ami szerint végigfut egy-egy projekt. Ez eltérő lehet, hiszen ahány szakember, annyi metódus. Az én folyamataim is alakultak az évek alatt, minden egyes projekt után finomítottam rajtuk. Így mostanra azt mondhatom, hogy teljesen elégedett vagyok vele (persze, ez valószínűleg változik még a jövőben 🙂 ).
Szóval nézzük, mi a következő lépés, ha úgy döntesz, hogy szeretnél velem dolgozni!
Mint a legtöbb kreatív szakemberrel való együttműködés, a közös munka nálam is egy árajánlat kéréssel kezdődik. Minél konkrétabban leírod, hogy mit szeretnél, mik az elvárásaid, annál pontosabb ajánlatot tudok neked készíteni. Szükség esetén egyeztetjük a részleteket, pontosítjuk az igényeidet, hogy biztos alapokkal kezdjünk. Az ajánlat elfogadása után számlát küldök az előlegről, ami az elfogadott ár 40%-a.
Következő lépésben küldeni fogok egy kérdőívet, aminek kitöltésével jelentősen megkönnyíted a munkám. Ezáltal megismerem a márkádat, a célközönséged és a marketing céljaidat. Így ezeket támogatva készül el az új logó, webdesign vagy arculat.
Ezt követően tartunk egy online megbeszélést, hogy kicsit jobban megismerjük egymást, tisztázzuk az elképzeléseket, pontosan meghatározzuk a célokat és, hogy ezekhez milyen funkciók szükségesek.
Hogy minden elhangzott információ és leegyeztetett részlet dokumentálva legyen, készítek neked egy brief-et, amiben összefoglalom az eddigi tudnivalókat és a részfolyamatokhoz rendelt határidőket is.
Miután ez elfogadásra került begyűjtöm szöveges és képi tartalmakat. Itt többféle megoldás is létezik, küldhetsz saját fotókat (ez a legjobb verzió, ha szeretnél profi fotókat magadról ajánlok egy szuper fotóst, aki csodaszép képeket készít majd rólad kimondottan az online felületekre vagy használhatunk jogtiszta stock fotókat is. Ebben az esetben ezeket én válogatom össze. A szövegekkel hasonló a helyzet: megírhatod te is az egyes aloldalakra szánt tartalmat, vagy felkérhetsz egy szövegírót a professzionális végeredmény érdekében. (Ha szöveges tartalmakról van szó, én őt ajánlom)
Mikor eljutunk idáig, már minden részlet és információ rendelkezésre áll és jöhet a munka látványosabb része. 🙂 Vagyis az egyedi design megtervezése és a prototípus elkészítése. Ha ez rendben van, következik a weboldal fejlesztése, a html váz és az egyedi sablon kialakítása.
Az egyik legfontosabb feladat, a tesztelés. Ilyenkor látogató szemmel végignézem az oldalt és ellenőrzöm, hogy minden funkció jól működik-e. Megkérlek, hogy te is nézd át és jelezd az esetleges hiányosságokat, pontatlanságokat.
Egy weboldal sosincs kész igazán, mindig van mit fejleszteni, optimalizálni rajta, de az első etap itt mindenképp lezárul és jöhet az oldal “bevetése” élesben. 🙂 Az átadás után sem hagylak magadra, segítek elsajátítani a weboldal kezelését, hogy szükség esetén módosítani tudd a tartalmakat.
Szimpatikus a folyamat? Szeretnél együtt dolgozni velem?
Kérj ajánlatot és dolgozzunk együtt a márkád vizuális megjelenésén!
Webdesignerként a célom, hogy a vállalkozások egy igényes és önazonos online megjelenéssel nagyobb ismertséget szerezzenek.
A faültetés az egyik legfontosabb és legkézzelfoghatóbb dolog, amit megtehe...
Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy webdesignerként mit tehetünk azé...
Ha a műanyagmentes élet első hallásra számodra is kissé megvalósíthatatl...